Kapcsolatom a fajtával a ´90-es évek elején kezdődött:
Pusztazámoron -ahol a mai napig élek- volt Magyarország, de könnyen lehet, hogy Európa legjobb kaukázusi juhászkutya állományával rendelkező tenyészete, a Csecsenföldi kennel. A kennel tagjaival már kisgyerekként igen jó barátságban voltam, így lassan közelebbről is megismerkedhettem az akkor csak "grizli medveként" csodált, hatalmas méretű óriásokkal. Utólag bátran kijelenthetem, hogy óriási szerencsém volt, hiszen olyan állományon tanultam ki a fajtát, amelyhez hasonló keveseknek adatott meg. A kutyák zöme ugyanis a fajta hazájából származott, nagyon jó típusú, és kiváló idegrendszerű egyedek voltak. Ahogy mind többször szagoltam bele a kiállítások levegőjébe, egyre komolyabban foglalkoztatott a dolog: -mi lenne, ha nekem is lenne kaukázusim?
Évek teltek el, míg 1998-ban megkaptam Őt, akit soha sem fogok elfelejteni: egy kis hat hetes kölyökkutyát, Szását, akit a kutyás világ Csecsenföldi Ralphként ismer. Eleinte nem voltak vele kapcsolatban nagy elvárásaim, szerettem volna, hogy el-eljussunk egy-egy megmérettetésre, csak néhány kiállításon akartam próbálkozni vele. Ehhez képest életem első kaukázusi juhászkutyája tulajdonképpen mindent címet elért, amit kutya megnyerhetett. Mivel pillanatok alatt a "csúcsra értünk", magától értetődött, hogy szuka (szukák) után nézzünk, majd elkezdtünk "tenyészteni".
Kiemelném, hogy a kutyázás máig megmaradt az akkori hobbi szinten, azonban az életünk részévé, életformává vált. Szerencsére azonban nem kezdtünk őrült tempóban "kölyköket gyártani". Számunkra mindig is fontos volt, hogy a kutyáink számára elegendő idő álljon rendelkezésünkre, minden kutyánknak kellő- és elegendő figyelmet tudjunk fordítani. Ilyenformán már ekkor eldöntöttük, hogy nem kívánjuk a tenyészet létszámát irreálisan felduzzasztani. Van, hogy egy-két évig nem születik nálunk alom, bár ilyenkor őszintén szólva már "bizsereg a vérünk", mert hát imádunk "babázni", és nincs is annál szebb mint egy-egy alom felnevelése.
Nem véletlenül beszéltem többes számban: Itt megragadnám az alkalmat, hogy megköszönjem családomnak, ismerőseimnek az állandó segítséget, ha Ők nem segítenének, nagyon nehéz dolgom lenne egyedül.
Sajnos Szása egy kullancsfertőzés miatt rendkívül korán elpusztult, ezután egy pár évig "csak" a szukáimmal büszkélkedhettem. 2006 tavaszán azonban megszületett a számomra örökké emlékezetes E-betűs almom, amelynek tagjai alkotják jelenleg a kennelem kutyáit. Ez az alom homogenitását, típusát, valamint az utódaikat tekintve is nagyon közel áll az általam elképzelt tenyésztési irányvonalhoz, az "álmaimhoz".
Ma már tudom, hogy a tenyésztés mennyire nehéz dolog, és az embernek mindig van mit tanulnia, illetve van hova előrelépnie. Mindazonáltal, ha az embernek van hova és mire visszanéznie az is egy külön öröm, ezt bizton állíthatom.
Lehetőségeimhez képest próbálom a nemzetközi (elsősorban az orosz-ukrán) állományt is figyelemmel kísérni, illetve a hazai, a nemzetközi és világversenyeken is folyamatosan megméretni a kutyáimat.
Az eredményeim felsorolását nem érzem idevalónak, egy dologgal viszont - ha megengedik - had „dicsekedjek”: 2006 júliusában a Karakán Klub Elnöke felkért, hogy az a Kutya újságban én mutassam be a fajtát. A kérésnek boldogan - és amennyire a rövid határidő engedte - a legjobb tudásom szerint tettem eleget.
Ha a fajtával illetve a kutyáimmal kapcsolatosan kérdése merülne fel, bármikor nagyon szívesen állok rendelkezésre!
ifj. Oláh Gábor
Bronzkoszorús mestertenyésztő
Pusztazámor, 2009.10.29.